Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 
HÍREK

Előző hó | Következő hó | Elmúlt 1 hónap

Napi két edzéssel hangolnak a nyitányra

eszak.hu  2015.06.30. 10:28

A sárga-kékek felkészülésük során lejátszották első mérkőzésüket és ezen bravúrt értek el: Pallagon 3-2-re megverték az élvonalbeli DVSC-Teva gárdáját. 

– Minden fellépésnek és sikernek jelentősége van – kezdte Benczés Miklós, a kövesdiek vezetőedzője. – Hiszen segíti az alapozásunkat, csiszoljuk játékunkat, önbizalmat szerzünk, és látjuk az esetleges hibákat, amelyeket a rajtig orvosolhatunk. Kapkodnunk nem kell, van időnk, szorgoskodunk tovább. A hétfői pihenőnapot követően mától ismét két edzéssel gyűjtjük az erőt. Centerpályánk felújítása miatt Egerbe járunk tréningezni, emiatt nem keresünk kifogásokat, jó gyepen dolgozunk, áthidaltuk ezt a problémát. Eddig csupán kisebb sérülések hátráltatják a munkánkat, jelenleg Hegedűs D. és Csirmaz végez könnyített tevékenységet.

Feltűnést keltett, amikor a matyóvárosiak kiadták edzőmérkőzésük programját és ebben az is szerepelt, hogy Bükön összecsapnak a Bolton Wanderers angol második ligás alakulattal, ez azonban elmarad, de Benczés Miklós ezért sem kesereg:

– Minőségi orosz csapattal meccselünk majd Bükön, már most örülünk az Amkar Perm együttesének. Július 8-án utazunk a Dunántúlra, és addigra szeretnénk a végleges keretünket kialakítani. Ezt a fontos munkát Tóth Lászlóval végezzük, álláspontunkat közösen alakítjuk ki, szakmai igazgatónk tárgyal a játékosokkal.

Arra a kérdésre, hogy Szalai elutazik-e Bükre, a vezetőedző nem tudott választ adni, mint mondta: ez majd elválik.

Ami pedig a mester mezőkövesdi működését illeti, kijelentette:

– Gyorsan összeszoktam a szakmai stábbal, a labdarúgókkal, és a játékosok remek partnereim. Most főként a fizikai terhelésről szólnak a napok.

Maradt

Dombó Dávid (kapus, ügyében megállapodnak a Szombathelyi Haladással, még egyeztetés alatt van), Herceg Péter (kapus, élő szerződése van), Engel Alex (védők, élő szerződése van), Nánási Balázs (védő, élő szerződése van), Dvorschák Gábor (védő, élő szerződése van), Hegedűs Csaba (védő, élő szerződése van), Izing Martin (védő, élő szerződése van), Szeles Tamás (védő, élő szerződése van), Takács Péter (középpályás, élő szerződése van), Baracskai Roland (középpályás, élő szerződése van), Csirmaz István (középpályás, élő szerződése van), Tajthy Tamás (középpályás, élő szerződése van), Hegedűs Dávid (középpályás, élő szerződése van), Molnár Gábor (középpályás, élő szerződése van), Balajti Ádám (támadó, élő szerződése van), Máté János (támadó, élő szerződése van), Bajzát Péter (támadó, élő szerződése van)

Távozott/távozhat

Kunsági Roland (kapus, kölcsönben volt, visszatért a Ferencvároshoz), Balogh Balázs (védő, június 30-án lejár a szerződése, Kisvárdára ment, Búrány Zoltán (védő, június 30-án lejár a szerződése, nincs csapata?), Gengeliczki Gergő (védő, távozott, ?), Sváb Dániel (védő, távozik, ?), Szalai Vilmos (védő, érvényes szerződése van, ?), Ifj. Nyilas Elek (védő, távozik, ?), Kulcsár Kornél (középpályás, visszatért a Szombathelyi Haladáshoz), Medgyes Zoltán (támadó, visszatért a Szombathelyi Haladáshoz), Lukács Raymond (támadó, Nagyvárad)

Érkezett/érkezhet

Ribánszki László (kapus, szlovák II. osztály, tárgyalás alatt), Fótyik Dominik (védő, érvényes szerződése, van, visszatért, ?), Nagy József (védő, Pécsi MFC-Matias, két éves szerződést kötnek vele), Polényi Gábor (védő, egyeztetés alatt?), Harsányi Zoltán (támadó, érvényes szerződés, ?), Heffler Norbert (támadó, Pécsi MFC-Matias, két évre), Rácz Ferenc (támadó, Pécsi MFC-Matias, még egyeztetés alatt, ?)

 

Benczés értékelése az edzőmérkőzésről

mezokovesdzsory.hu  2015.06.29. 12:33

- Nyilván az eredménnyel természetesen elégedett lehetek, hiszen egy jó csapattal találtuk magunkat szemben és három gólt tudtunk szerezni és ez győzelmet ért ma, de nem ez a mai nap fénypontja. Próbálták a játékosok megvalósítani, amiket gyakorlunk,  de ebben a tanulási fázisban ez nem mindig probléma, van még időnk. Voltak természetesen hibáink, de még hosszú a felkészülési időszak, ami elég ahhoz, hogy a csapat folyamatosan előrelépjen. Összességében elégedett voltam a játékosokkal. Láttam, hogy fáradtak voltak a heti terhelés miatt a játékosok, de láttam azt is, hogy próbálták maximálisan hozni azt, amit a szakmai stáb elvárt tőlük. Védekezésben is nagyon szervezettek voltunk, bár a gólok előtt is vétettünk hibát, de ez a fáradtságnak is betudható.

 

Felkészülési mérkőzés összefoglalója

Mezőkövesdi TV  2015.06.29. 11:07

Heti edzésterv

  2015.06.29. 09:09

Június 30. Kedd 10:00 és 16:00

EDZÉS

Július 1. Szerda 10:00 és 16:00

EDZÉS

Július 2. Csütörtök 9:00

Gyorsasági - és Core teszt

Simon Balla István

ZSÓRY FÜRDŐ

Július 3. Péntek 10:00

EDZÉS

Július 4. Szombat 18:00

Felkészülési mérkőzés:

Mezőkövesd Zsóry FC - Kisvárda

Helyszin: Eger, Szentmarjay Stadion

 

Az edzések Egerben a Szentmarjay stadionban vannak megtartva!!!

Sipos Gergő adatbankja

  2015.06.28. 20:47

Születési név: Sipos Gergő

Születési idő: 1996.01.11.

Poszt: Csatár

Előző klubja: DVTK

Utánpótlás mérkőzés/gól: 151/114

Tóth László adatbankja

  2015.06.28. 20:41

Születési név: Tóth László

Születési idő: 1995.07.09.

Magasság: 184 cm

Súly: 

Poszt: Középpályás

Előző klubja: Balmazújváros kölcsönben, Puskás Akadémiától

NB I -es mérkőzés/gól: 4/0

NB II -es mérkőzés/gól: 10/0

Rácz Ferenc adatbankja

  2015.06.28. 20:37

Születési név: Rácz Ferenc

Születési idő: 1991.03.28.

Magasság: 179 cm

Súly: 69 kg

Poszt: Csatár

Előző klubja: Pécs

NB I -es mérkőzés/gól: 48/3

NB II -es mérkőzés/gól: 36/10

Polényi Gábor adatbankja:

  2015.06.28. 20:33

Születési név: Polényi Gábor

Születési idő: 1991.07.02.

Magasság: 183 cm

Súly: 74 kg

Poszt: Hátvéd

Előző klubja: Siófok

NB I -es mérkőzés/gól: 17/0

NB II -es mérkőzés/gól: 64/1

Győzelemmel kezdtük a felkészülést

  2015.06.28. 19:20

DVSC-TEVA - Mezőkövesd Zsóry FC 2-3 (0-0)

MZSFC: Dombó (Herceg 60') - Nagy J. (Hegedűs Cs. 46'), Dvorschák (Izing 46'), Fótyik, Engel (Polényi 46') - Takács (Sipos 74'), Tajthy (Szeles 46'), Molnár (Heffler N. 46'), Baracskai (Tóth L. 46'), Máté (Bajzát 46'), Balajti (Rácz F. 46')   Vezetőedző: Benczés Miklós

Piros lap: Berdó (60')

Gsz.: Tisza (2) ill. Bajzát Péter (2), Tóth László

 

Feljutás a célja Heffler Norbertnek

rangadó.hu  2015.06.28. 17:32

Heffler Norbert mesélt az első benyomásairól, és elmondta, hogy a váltás előtt kikérte a testvére véleményét is.

– Volt több lehetőségem is. Igazából esélyesnek tartom a Mezőkövesdet, hogy feljusson, és ez is a cél. A klub sem szeretne az NB II-ben szerepelni, illetve személy szerint én sem, és remélem, segíteni tudjuk egymást. Az első benyomások abszolút pozitívak, de nem vagyok itt régóta, körülbelül egy hete. Jó edzések vannak, pörgősek, szerintem minden rendben lesz. Névről nagyjából mindenkit ismerek a csapatból, személyesen a pécsieket, akik most jöttek. Balajti Ádámmal voltam utánpótlás-válogatott, illetve Takács Péterrel – mesélte Heffler Norbert.

– Voltak-e más ajánlatai, esetleg olyan, amin komolyabban elgondolkodott?

– Igen volt, de az a múlt. Azzal nem igazán szeretnék foglalkozni, csak a jelennel, illetve a jövővel, ami Mezőkövesden vár rám.

– Sokan úgy gondolják, hogy felértékelődött az NB II azzal, hogy tizenkét-csapatos lett az élvonal. Mit gondol erről?

– Mivel kevesebb csapat van az első osztályban, több játékos felszabadul, és nem tud mindenki az NB I-ben elhelyezkedni. Szerintem az NB II-ben is van több olyan játékos, aki megüti az élvonal színvonalát. Erősödött a mezőny, így nekünk is nehezebb lesz feljutni.

– Megbánta-e, hogy Pécsre igazolt? Milyen érzésekkel távozott?

– Mindig többet szeretnék. Az első félévem egyénileg talán annyiból jobb volt, hogy többet játszottam, de a csapatnak nem ment. A második félévben kevesebbet játszottam, de amikor megkaptam a lehetőséget, többé-kevésbé sikerült élnem vele. Nem bántam meg, de voltak nehéz periódusok.

– Mik a céljai a következő idényre?

– Csapatszinten nem lehet más, mint hogy megnyerjük a bajnokságot, vagy a második helyen feljussunk. Egyénileg pedig szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani, ami gólokban, gólpasszokban megmutatkozik majd.

– A döntése előtt kikérte a testvére, Heffler Tibor véleményét?

– Igen, szoktunk beszélni, mert jó testvérek vagyunk. Ő is ebben a szakmában hivatott, úgyhogy kikértem a véleményét.

NB II -es csapatok lehetséges bevételi forrássai

NSO  2015.06.25. 18:29

Az NB I-es csapatokhoz hasonlóan az NB II-esek névszponzori díjból, televíziós jogdíjból és fogadási vagyoni értékű jogokból juthatnak bevételhez a 2015–2016-os kiírásban.

• az NB II-es bajnokság (Merkantil Liga) névszponzori díjából mindegyik csapat 3 millió forinthoz jut;

• az előző szezonhoz hasonlóan „pontpénz” is lesz: egy csapat egy győzelemért 3 millió forintot,  döntetlenért 1 millió forintot kap;

• televíziós közvetítés esetén az érintett csapatok 1 millió forinthoz jutnak hozzá mérkőzésenként;

• Az egyik legnagyobb tétel az új szezonban is a magyar játékosok szerepeltetésével kapcsolatos összeg lesz. Ha egy klub a mérkőzésekre nevezett 18-as keretében nem szerepeltet külföldi játékost a bajnoki és kupa versenysorozatok egésze idején, akkor 40 millió forint bevételhez jut. Ez az összeg azonban csak akkor jár, ha az adott klub ugyanekkora nagyságú saját erőt fordít – tehát minimum 40 millió forintot – a klub működtetésére egy adott évben. Amennyiben a bajnokság során a csapat mégis alkalmaz külföldi futballistát, az összes, tehát a már addig kifizetett összeget is elveszíti.

• Még nagyobb tétel lehet a fiatal játékosok pályára lépésével kapcsolatos összeg. Az MLSZ ösztönző rendszerének lényege, hogy az NB II-es csapatokban minden mérkőzésen kezdőként lépjen pályára legalább egy 1995. január 1-je, legalább egy 1996. január 1-je, illetve legalább egy 1997. január 1-je után született labdarúgó, tehát egy jelenleg maximum 18 éves, egy maximum 19 esztendős és egy maximum 20 éves játékos. Ez nem kötelező, viszont ebből a forrásból csak akkor juthat bevételhez a klub, ha ezt a feltételt teljesíti. Egy 20 esztendős játékos minden pályán töltött perce után 7500 forintot kap a klub, egy 19 éves labdarúgónál ez az összeg 9375 forint, míg egy 18 esztendős játékosnál 11 250 forintpercenként. Ebből a forrásból a bajnoki évben maximálisan 75 millió forint bevételhez juthat egy klub, tehát az nem lehetséges, hogy az előírt háromnál több fiatal szerepeltetésével „trükközzön” és ezáltal 75 millió forintnál még nagyobb bevételhez jusson (azaz hiába állna ki egy csapat mindegyik meccsen tizenegy 18 éves játékossal – ami az egész bajnokságra átszámítva több mint 300 millió forintos bevétel lenne –, 75 milliónál többet nem kaszálhat ebből a típusú bevételi forrásból).

 

Heffler Norbert adatbankja

  2015.06.25. 18:24

Születési név: Heffler Norbert

Születési idő: 1990.05.24.

Magasság: 172 cm

Súly: 67 kg

Poszt: Középpályás

Előző klubja: Pécs

NB 1-es mérkőzés/gól: 93/9

Nagy József adatbankja:

  2015.06.25. 18:14

Születési név: Nagy József

Születési idő: 1988.01.01.

Magasság: 179 cm

Súly: 75 kg

Poszt: Hátvéd

Előző klubja: Pécs

NB 1-es mérkőzés/gól: 55/1

Mezőkövesdi névsorolvasás

Boon  2015.06.19. 14:04

Kapusok: Kunsági Roland (kölcsönben volt, visszatért a Ferencvároshoz), Dombó Dávid (marad, ügyében megállapodnak a Szombathelyi Haladással), Herceg Péter (marad, élő szerződése van), Ribánszki László (szlovák II. osztály, tárgyalás alatt).

Védők: Balogh Balázs (június 30-án lejár a szerződése, Kisvárda?), Búrány Zoltán (június 30-án lejár a szerződése, ?), Engel Alex (marad, élő szerződése van), Nánási Balázs (marad, élő szerződése van), Dvorschák Gábor (marad, élő szerződése van), Gengeliczki Gergő (távozott), Hegedűs Csaba (marad, élő szerződése van), Izing Marin (marad, élő szerződése van), Szeles Tamás (marad, élő szerződése van), Sváb Dániel (távozik, ?), Szalai Vilmos (visszatért a DVTK-tól), Fótyik Dominik (visszatért a Kecskeméti TE-től), Nagy József (Pécsi MFC-Mathias, kétéves szerződést kötnek vele).

Középpályások: Takács Péter (marad, élő szerződése van), Baracskai Roland (marad, élő szerződése van), Csirmaz István (marad, élő szerződése van), Ifj. Nyilas Elek (távozik, ?), Kulcsár Kornél (távozott, visszatért a Szombathelyi Haladáshoz), Tajthy Tamás (marad, élő szerződése van), Hegedűs Dávid (marad, élő szerződése van), Molnár Gábor (marad, élő szerződése van).

Támadók: Balajti Ádám (marad, élő szerződése van), Máté János (marad, élő szerződése van), Medgyes Zoltán (távozik, visszatért a Szombathelyi Haladáshoz), Bajzát Péter (marad, élő szerződése van), Lukács Raymond (távozott, Nagyvárad), Harsányi Zoltán (visszatért a Puskás Akadémia FC-től).

A tervezett edzőmérkőzések

Boon  2015.06.19. 14:01
  •  Június 28., vasárnap, 16.00: DVSC-TEVA – Mezőkövesd Zsóry FC.
  • Július 4., szombat, 16.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Cigánd. 18.00:Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda.
  • Július 11., szombat, Bük :Szombathelyi Haladás – Mezőkövesd Zsóry FC.
  • Július 13., hétfő, Ausztria (?): Bolton Wanderers (angol 2. ligás) – Mezőkövesd Zsóry FC.
  • Július 16., csütörtök, Bük, 16.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Győri ETO. 18.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Ajka.
  • Július 25., szombat, 18.00: Mezőkövesd Zsóry FC – Kazincbarcikai SC.

 

A "búvár" Bogácson vezénylete az elsőt

eszak.hu  2015.06.19. 08:15

 

 

 Az első tréning előtt a tárgyalóba „vonult vissza” a klub teljes vezérkara, Tállai András klubelnökkel az élen, az előtérben pedig néhány egykori kövesdi játékos – többek között Harsányi Zoltán és Fótyik Dominik – és fekete nadrágos menedzser várakozott. Közben az emeletről kitekintve azt láttuk, hogy lázasan építik a stadion még hiányzó részét, így kétség sem férhet hozzá, hogy augusztusban már felavatják a teljes arénát.

Ingázni fog

A barnára sült Benczés Miklósról a közösségi oldalra már korábban kikerült néhány fotó, ebből bárki arról értesülhetett, hogy a vezetőedző Egyiptomban töltötte szabadságát, és búvárkodott.

Húsz, plusz-mínusz egy-két labdarúgót kívánunk foglalkoztatni.

– Nagyon jól éreztem magam a családommal Afrikában – kezdte, majd így sajnálkozott: – Hamar eltelt az egy hét, most pedig már fejest ugrunk a munkába. Saját pályánk felújítás alatt van, ezért elsőként Bogácsra megyünk, a többi tréningünk helyszínét később választjuk ki. Csütörtök délutáni megbeszélésünkön bajnoki céljaink még nem kerültek szóba, ennek meghatározására bőven van időnk.

A Puskás Akadémia FC-től a matyóvárosba érkezett szakember azt is elmondta, hogy költözködése szóba sem került:

– Ingázni fogok Miskolc és Mezőkövesd között. A borsodi megyeszékhelyhez köt minden, ott él a családom, ott van a házam. Korábban akadt olyan két hetem, mely alatt naponta jöttem-mentem Miskolc és Felcsút között, így naponta ötszáz kilométert kocsikáztam, most ez sokkal kevesebb lesz…

A DVSC-TEVA ellen

A másodosztályú együttes nem csupán napra, hanem órára „lebontott” programját ifj. Tállai András technikai vezető ismertette:

– A jövő héttől napi két edzést tartunk, első felkészülési meccsünket pedig a DVSC-TEVA vendégeként játsszuk majd. Július 8-án utazunk a büki edzőtáborba, ahol július 17-ig leszünk. Terveink szerint összecsapunk majd az NB I-es Szombathelyi Haladással, aztán az élvonaltól elköszönt Győri ETO-val, sőt az angol Bolton Wanderers együttesével is, ez a találkozó még szervezés alatt van.

A Mezőkövesd Zsóry FC játékoskerete még forrásban van, egy-két hét is eltelik addig, mire végleges listát közölhet majd Tóth László.

– Húsz, plusz-mínusz egy-két labdarúgót kívánunk foglalkoztatni – vette át a szót a szakmai igazgató. – Ahhoz már hozzászoktunk, hogy repkednek a nevek, sokszor olyan embereket is összeházasítanak velünk, akiről nem is hallottunk, leigazolásuk szóba sem került, a játékosügynökök fantáziája azonban végtelen…

 

Egy védő távozott

  2015.06.16. 21:25

Balogh Balázs csapatunk hátvédje, aki az egész tavaszi idényt sérülés miatt kihagyta az újonc Kisvárdánál folytatatja pályafutását.

 

Takács Péter DVTK-hoz távozik?

amigeleken.hu  2015.06.10. 20:23

Az amigeleken.hu információi szerint tárgyalások folynak a Mezőkövesd és a DVTK között Takács Péter Diósgyőrbe történő visszatérése ügyében.

NB II versenykiírás 2015-2016

MLSZ  2015.06.10. 17:43

NB II. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 – 2016.

A bajnokság 2015. augusztus 1-jén (szombaton) kezdődik és 2016. június 5-én (vasárnap) fejeződik be.

Azonos pontszám esetén a sorrend az alábbiak szerint kerül meghatározásra:

1. a bajnokságban elért több győzelem;

2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;

3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;

4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;

5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;

6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;

7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;

8. sorsolás.

A bajnokságba történő feljutás és kiesés

A 2015-2016. évi NB II. bajnokság 1. és 2. helyezett csapata feljut az NB I. bajnokságba - 2 csapat

A 2015-2016. évi NB I. bajnokság 11.-12. helyezett csapatai kiesnek az NB II. bajnokságba + 2 csapat

A 2015-2016. évi NB II. bajnokság 14-16. helyezettje kiesik az NB III. bajnokságba - 3 csapat

A 2015-2016. évi NB III. bajnokság három csoportjának 1-2. helyezett csapatai, valamint a legjobb 3. helyezett + 7 csapat

A 2016-2017. évi NB II. osztályú bajnokság létszáma 20 csapat

Laczkó Zsoltot szeretnénk

NSO  2015.06.08. 17:55

Szerződtetné az NB II-es Mezőkövesd Zsóry Laczkó Zsoltot. A legutóbb a Kecskeméti TE-ben futballozó 22-szeres válogatott védőt a Budapest Honvéd is szeretné megszerezni.

Minden erejével az NBI-re tör

boon.hu  2015.06.05. 08:10

Csütörtökön délután benépesült a kövesdi sporttelep tárgyalója, aholHagyacki József, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatója így kezdte mondandóját:

– Azért hívtuk össze ezt a sajtótájékoztatót, hogy bejelentsük új vezetőedzőnk, Benczés Miklós szerződtetését. Köztudott, hogy az előző idény 20. fordulóját követően Tóth Lászlót szakmai igazgatóvá lépett elő. Akkor úgy gondoltuk, hogy Lucsánszky Tamással hosszabb távra tervezhetünk, de aztán közös megegyezéssel felbontottuk a kontraktusát, így az utolsó két fordulóban már Varga Attila irányította a gárdát. Felkérése azonban lejárt, az egyesület vezetése pedig Benczés Miklóssalállapodott meg. Megbízatása június 5-től egy plusz két esztendőre szól.

Komoly és megbízható

Az ügyvezető igazgató ezt követően Benczés Miklós korábbi munkásságát méltatta.

– Új mesterünk aligha szorul bemutatásra, de annyit tudni kell róla, hogy a dolgozott a diósgyőri utánpótlásban, majd pályaedző lett, aztán vezetőedzői feladakört kapott a DVTK-nál és NB II-es bajnoki címig vezette fiait. Később három sikeres évet húzott le a Puskás Ferenc Akadémia FC-nél: előbb bajnokcsapatot épített a másodosztályban, majd benntartotta alakulatát az NB I-ben, aztán középcsapattá formálta. Benczés Miklóskomoly és megbízható edző, aki meggyőződésem szerint nálunk is képes lesz az eredményes és közönségszórakoztató játék kialakítására. Azt várjuk tőle, hogy fiaival úgy végezzen az élcsoportban, hogy közben együttes erővel feleljenek meg a szurkolók igényenek. Egy szó, mint száz: bízunk a sikeres együttműködésben.

Sikerorientált

– A sajtótájékoztatókon mindig ülök, a meccseken pedig mindig állok – kezdte hozzászólását derűt keltve Benczés Miklós. – Lezártam a felcsúti időszakomat, ez már csak emlék, kizárólag előre tekintek. Nagy lehetőséget látok új klubomban, igazán szeretném, ha mind a kultúrája, mind a játéka fejlődne. Sikerorientált vagyok, remélem, hogy megvalósul az itteni célkitűzésünk és a gárda feljut az élvonalba. Van időnk arra, hogy erősítsünk, az új fiúk érkezését akkor jelentjük majd be, amikor aláírják szerződéseiket. Szakmai stábunk nagyon erős, keretünk is az lesz, és ennek biztosan meglesz az eredménye.

Lapunk kérdésére válaszolva Benczés Miklós kijelentette, hogy élvonalbeli ajánlata akkor volt, amikor helyzete még bizonytalannak látszott Felcsúton. Miután kiderült, hogy nem marasztalják – és ebben egyébként százszázalékig biztos volt – az első hívó szóra igennel felelt a mezőkövesdieknek.

Hivatalos: Benczés Miklós a vezetőedző

mse-zsory.hu  2015.06.04. 19:47

Benczés Miklós lett az NB II-ben szereplő Mezőkövesd új vezetőedzője. A szakemberrel egy plusz két évre szóló szerződést kötött matyóföldi klub. A feladata az lesz, hogy szép játékkal az élmezőnybe vezesse a sárga-kékeket.

Benczés elmondta, hogy a Diósgyőr és a Puskás Akadémia után a kövesdiekkel is szeretne feljutni az élvonalba.

A következő időszakban a cél a csapat megerősítése lesz. A szakember a csapatépítésen túl a klubépítésben is részt vesz majd.

Benczés lesz a befutó Mezőkövesden

eszak.hu  2015.06.04. 07:46

Ma délután jelentik be hivatalosan Mezőkövesden, hogy Benczés Miklós, a Puskás Akadémia FC NB I-es együttesének volt vezetőedzője lesz a matyóvárosiak másodosztályú csapatának szakvezetője. Az ismert tréner gyakorlatilag elsőre igent mondott Tóth László szakmai igazgató invitálására. Érdekesség, hogy a Tóth–Benczés duó 2010-ben a DVTK-nál már dolgozott együtt. Kinevezésének másik különlegessége 2011 nyarához köti: ekkor a Benczés Miklós irányította diósgyőriek Mezőkövesden úgy nyerték meg az NB II-es bajnokságot és jutottak fel az élvonalba, hogy 1-0-s vereséget szenvedtek a kövesdiektől.

Benczés Miklóst – aki három esztendő után távozott Felcsútról, és ott is egy másodosztályú csapatot vezetett az élvonalba –, ma sajtótájékoztató keretében mutatják be Mezőkövesden. 

eszak.hu

Zvara Dávid is kiszemelt

NSO  2015.06.03. 16:47

A Nemzeti Sport Online információi szerint Zvara Dávidot a Mezőkövesd vinné.

A játékos 21 éves a középpálya közepén bevethető. Az élvonalbeli mérkőzéssel is rendelkezik, még Eger szineiben szerepelt az elsőosztályban. Legutóbb Szolnokon játszott 42 mérkőzésen.

Fegyelmi határozat

MLSZ   2015.06.02. 20:04

Izing Martin (Mezőkövesd), mert fejbe rúgta ellenfelét, aki ápolás után folytatni tudta a játékot 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Vasas FC - Mezőkövesd Zsóry teljes mérkőzés

  2015.06.02. 19:16

Jövőre 20 csapatos NB II

MLSZ   2015.06.02. 18:48

Az NB II-es bajnokság 16 csapattal indul. Ennek érdekében szükség lesz feltöltésre, amelyről a versenyigazgatóság jogosult dönteni a versenyszabályzat előírásának megfelelően. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az élvonalba, míg az utolsó kettő az NB III-ba esik ki, ahonnan hat csapat jut fel a második ligába. Ennek köszönhetően 2016–2017-ben 20 csapatos lesz az NB II.

Az NB II-es és az NB III-as bajnokság augusztus 3-án rajtol.

Benczés Miklós lehet a befutó Mezőkövesden

eszak.hu  2015.06.02. 08:42

Szinte bizonyos, hogy a Puskás Akadémia FC-től elköszönt tréner a matyóknál köt ki.

LABDARÚGÁS. Hivatalosan is bejelentették, hogy Benczés Miklós távozik a tizedik helyen végzett Puskás Akadémia FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzői tisztségéből. A diósgyőriek egykori mestere három évet húzott le a felcsútiaknál, ahol a felek vasárnap tettek pontot a „válóper” végére.

Tóth László hívta

– A kövesdiektől Tóth László keresett meg – kezdte a megyénkben különösen jól ismert szakember, majd így folytatta: – Nem titok az sem, hogy elsőként ez a klub nyújtott nekem segítő kezet, miután elköszöntem a Puskás Akadémiától. Mindössze két nap türelmet kértem, vagyis ha minden jól alakul, akkor nagyon hamar eldőlhet a sorsom. A hirtelen jött ajánlatot kecsegtetőnek tartom: a Mezőkövesd esetében nagy a kihívás, ennek nehéz ellenállni. Óriási lehetőségek állnak a klub előtt, így hajlok rá, hogy…, de most nem folytatom ezt a gondolatsort.

Benczés Miklósról közismert, hogy a Puskás Akadémia gárdája előtt a DVTK-t is trenírozta az élvonalban, ezért kíváncsiak voltunk NB I-es ajánlataira, mire az edző így felelt:

– Egyelőre nem kaptam élvonalbeli munkalehetőséget, de amennyiben megegyezem a sárga-kékekkel, akkor már nem is várok ilyen felkérésre.

B-terve nincs

Az obsitos dunántúli mesternek szóba hoztuk a rá is leselkedő veszélyeket, de nem jött zavarba:

– A magyar labdarúgásban gyakorlatilag valamennyi edzőre és valamennyi klubnál leselkednek ezek a bizonyos veszélyek, de ehhez már hozzászoktam. A célzásra válaszul elmondom, hogy nálam mindig csak A-terv van, a B-n most sem gondolkozom… Olyannyira nem, hogy „házasság” esetén a mezőkövesdi szerződésemben nem lesz benne az a passzus, mely szerint, ha magasabb osztályból hívnak, akkor „büntetlenül” elmehetek.

A Mezőkövesd Zsóry FC csapata esetében megkerülhetetlen az NB I, hiszen a klub vezetői nem kedvelik a langyos vizet, és ezzel tisztában van Benczés Miklós is.

– Együtteseimmel nekem már kétszer sikerült célba jutnom – jegyezte meg a kövesdi kispad várományosa. – Játékosaimmal elsőre felkerültem az NB I-be a DVTK-val és a Puskás Akadémiával, miért ne sikerülhetne ez a csoda nekem harmadszorra a fürdőjéről is híres település gárdájával… ÉM-KT

A hét közepén

– Igen, felmerült nálunk Benczés Miklós és persze más szakemberek neve is – mondta Hagyacki József, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatója. – Konkrétumot azonban még nem tudok mondani, döntést minden bizonnyal a hét közepén hozunk.

eszak.hu

Előző hó | Következő hó | Elmúlt 1 hónap

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon