LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB II-ben szombaton megkezdődnek a küzdelmek, az 1. forduló zárómeccsét ezen a napon 19.00-tól Mezőkövesden játsszák, amelyen a Mezőkövesd Zsóry FC együttese az újonc Vác FC-t fogadja. A dél-borsodi csapat keretében jelentős változások történtek a nyáron, 12 labdarúgó távozott, és 10 új fiú érkezett. Többségük élvonalbeli csapatokból, hasonlóan a vezetőedzőhöz, Benczés Miklóshoz, aki Felcsúton, a Puskás Akadémia FC-nél elöltött három év után tért vissza a megyébe.
Gyorsan kellett
A születésnapját hétfőn ünneplő szakembernél elsőként arról érdekelődtünk, hogy mennyire teljesült Kövesden az edzők azon álma, hogy lehetőleg a felkészülés elején teljes legyen a keret.
– Semennyire – válaszolta Benczés Miklós, majd így folytatta: – Persze ez a vágyálom a legtöbb edzőnek nem jön össze a pályafutása során. Itt Mezőkövesden én is új voltam a csapatnál, és új keretet kellett kialakítanom. Ehhez pedig gyorsan kellett megismerjem a játékosokat, hogy el tudjam dönteni, ki az, akire számíthatok, és ki az, akitől meg kell válnunk. Ez egy folyamat volt, nem ment egyik napról a másikra, és nagyjából a hathetes felkészülés közepére állt össze a keret. De ez egy nagyon fontos munka volt, hiszen a keret összetétele, minősége döntően befolyásolja a bajnoki szereplést. Nem volt gyenge a Mezőkövesd kerete az előző szezonban sem, de az átigazolási időszakban mindig átrajzolódnak az erőviszonyok minden csapatnál, és nekünk annak érdekében, hogy elérhessük a célunkat, feljuthassunk, a kereten változtatni kellett.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az első osztályú tagságért zajló harcban kiket tekint fő riválisának a kövesdiek szakvezetője.
– Ilyenkor gyakorlatilag mindenki rivális, de hogy ne kerüljem ki a konkrét választ, az erősítésekből az látszik, hogy komoly szándékai vannak a Zalaegerszegnek, a Gyirmótnak, a Szolnoknak, az NB I-ből kiesett Dunaújvárosnak, és lehet, hogy meglepően hangzik, de az újonc Kisvárdának is. És ugye szinte mindig van egy-két olyan csapat, amelyik a jó rajt után átírja az elképzeléseit – válaszolta Benczés Miklós.
Nem volt könnyű
Azt is felvetettük a kövesdi edzőnek, hogy sok élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót sikerült a nyáron megszerezniük, és ennek kapcsán azt kérdeztük, hogy mennyire volt nehéz dolguk a „beszerzés” terén.
– Minden játékosnak más a belső motivációja, más szempont miatt érkezik, dönt egyik vagy másik csapat mellett – mondta a szakvezető. – Van, akit az vezérel, hogy állandó játéklehetőséget kaphat, van, aki a komoly célok miatt mond igent, és van olyan is, akit egyedül a pénz érdekel. Utóbbi játékosok nem nálunk kötöttek ki, mert nem szálltunk be egyetlen licitversenybe sem, és mert vannak olyan klubok az NB II-ben, amelyek jobb anyagi feltételeket tudtak biztosítani néhány kapós játékosnak. De az biztos, hogy nem volt könnyű játékosokat igazolni, egyrészt mert nagyot változott a piac, az élvonal mezőnyének csökkenésével, illetve azért, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség érdekeltté tette a klubokat abban, hogy magyar játékosokat szerződtessenek.
Arra a megjegyezésünkre, hogy a tavalyi negyedik helyet elérő csapat az erősítések után méltán vágyhat előrelépésre, így felelt Benczés Miklós:
– A tavalyihoz képest erősebb lett a keretünk, de ez önmagában kevés, a szakmai stábnak a maximumot kell hoznia, nem lehet hátradőlni, keményen kell dolgozni minden egyes edzésen, minden egyes meccsen a győzelemért a pályán, mert a bajnoki címet egyik osztályban sem adják könnyen.