Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 
HÍREK
HÍREK : A feljutás a cél

A feljutás a cél

BOON  2015.03.26. 11:40

A „zsűriasztal” egyik oldalán Hagyacki József és Bocsi Anna, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatói foglaltak helyet, a másikon pedig Lucsánszky Tamás és Tóth László ült. A feszültséget Hagyacki József oldotta fel, aki rövid bejelentéseket tett. Magáénak vallotta – Két dologról kell önöket tájékoztatnom – kezdte Hagyacki József.

– Az egyik már ismert: közösen abban állapodtunk meg, hogy a vezetőedzői tisztséget már nem Tóth László tölti be. Volt trénerünk itt marad, más feladatot kap, szakmai igazgató lesz. A megüresedett szakvezetői pozíciót Lucsánszky Tamás tölti be, új mesterünket aligha kell bemutatnom: NB II-es csapatoknál ténykedett, a Nyíregyházával pedig feljutott az élvonalba. Úgy gondoljuk, hogy ambiciózus edző, aki magáénak vallja célkitűzésünket. Újra hangsúlyozom, hogy nem mondtunk le az első, vagy második helyről, ugyanis NB I-esek akarunk lenni. Tíz forduló van hátra, hiszem és tudom, hogy Lucsánszky Tamással sikeres időszak vár ránk. Még annyit, hogy fél, plusz egy éves szerződést kötünk, a kontraktust nyáron, az akkori helyzet függvényében, újratárgyaljuk. Megtiszteltetés A sajtótájékoztatón szót kapott Lucsánszky Tamás, aki ezeket mondta:

– Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek és az, hogy ilyen nehéz feladattal bíztak meg. Bizonyára azért gondoltak rám, mert tudják rólam, hogy kedvelem a kihívásokat és nem akarok úgy járni, mint a zsoké felesége a temetkezési vállalattal… A felelősség az enyém, illetve a játékosokkal közös, hiszen legyenek csak ők a főszereplők. A főnök–beosztotti viszonyt firtató kérdésünkre válaszolva Hagyacki József kijelentette, hogy Lucsánszky Tamás a nagy csapat egyedüli felelőse, és ha igényt tart a szakmai igazgatóra, akkor Tóth László segíteni fogja. Utóbbi az utánpótlásért, a személyi kérdésekért és az igazolásokért felel.

– Korrekt módon egymás között meg fogják beszélni teendőiket, az ügyes-bajos dolgaikat – tette hozzá az ügyvezető igazgató. Megtudakoltuk azt is, hogy Lucsánszky Tamás találkozott-e már Tállai Andrással, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft.-t tulajdonló Mezőkövesdi SE elnökével, s erre némileg meglepő választ kaptunk:

– Még nem beszéltem a politikus-elnök úrral, akinek ismerem a futballszeretetét – válaszolta az „örökös”. – Gondolom, hogy amikor leülünk, más kérése nem is lesz, „csak” egy, éspedig az, hogy jussunk vissza az élvonalba. Nos, valamennyiünknek ezért kell dolgoznunk. Egyébként pedig nem számolok, nem osztok és szorzok, eszembe sem jut, hogy még tíz forduló van hátra, s ezeken mit kell elérnünk. Mindig a soron következő találkozóra figyelek, s arra, hogy ezen szerezzünk három pontot, aztán jöhet a következő fellépés. Nem szeretem a ha-val kezdődő mondatokat, mert ezeknek a labdarúgásban sincs értelme. Egy közhelyszámba menő igazságot említhetek: a puding próbája az evés. Nekünk pedig a pályán kell „ennünk”, azaz teljesítenünk, én pedig hiszek a közös munka majdani sikerében. Másképpen nem is mondtam volna igent… Megtudtuk még: a pályaedző a Soroksárról távozott Varga Attila lesz, Horváth Tamás ugyanakkor az utánpótlásban marad.


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre