Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 
HÍREK
HÍREK : A hét közepén mutatják be az új edzőt

A hét közepén mutatják be az új edzőt

eszak.hu  2015.03.23. 05:57

A sárga-kékek szombaton este hazai környezetben 3-2-re kikaptak a Szolnoki MÁV FC-től és a mérkőzés után Tóth László vezetőedző az öltözőben (nyilvánvalóan elkeseredésében) további sok sikert kívánt a csapatnak. Ezt követően a másodosztályú együttest fenntartó és működtető Mezőkövesd Zsóry FC Kft.-t tulajdonló Mezőkövesdi SE elnöke, Tállai András megbeszélésre hívta magához a szakvezetőt, valamint Bocsi Annát és Hagyacki Józsefet, a gazdasági társaság két ügyvezetőjét.

Közös megegyezéssel

A tanácskozást követően a klubház első emeleti folyosóján az elnök tájékoztatta lapunkat a fejleményekről:

– Közös megegyezéssel szerződést bontunk a trénerrel, aki azonban nálunk marad – kezdte Tállai András, majd így folytatta: – Tóth László szakmai igazgató lesz és vele közösen keressük az új vezetőedzőt.

Kérdésre válaszolva a civilben miniszterhelyettes-országgyűlési képviselő kijelentette, hogy a vezetőedző elfogadta a döntést, amely azért született meg, mert csapata a tavaszi első öt fordulóban eredményességben elmaradt a várttól.

– Egyetlen pillanatra sem mondtunk le feljutási szándékunkról és az NB I-ért folytatott küzdelmünk érdekében az új edző talán többet tehet majd. Jelöltünk egyelőre nincs, de hamarosan felgyorsulnak majd az események klubunknál.

Nem adják fel

Tóth László a vereséget követően nem nyilatkozott (lásd tudósításunkat – a szerk.), az összecsapás után egy órával azonban már teljesen higgadtan fogalmazott. Elöljáróban sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta öltözőbeli lemondását, majd ezt mondta:

– Még nem dőlt össze a világ, elvégre 36 pontunk van. Sokkal több is lehetne, de néhány találkozónk utolsó pillanataiban szerencsétlenek voltunk és pechszériánk miatt tucatnyi egységet veszítettünk el. Magamról annyit, hogy gyakorlatilag vezetőedzői és sportigazgatói tevékenységet is folytattam, innentől kezdve a szakmai igazgatói feladataimra össz­pontosítok majd. Az elnök úrral nagyon kulturált hangnemben abban maradtunk, hogy soraink rendezése érdekében új impulzusokat kell kapniuk a fiúknak, a kialakult helyzetről pedig hétfőn ismét eszmecserét folytatunk.

Vasárnap estig nem kaptunk információt arról, hogy ki lesz, vagy lehet az új vezetőedző, de volt, aki azt vallotta a klubnál, hogy most Pintér Attila-szerű „varázslót” kell a kispadra ültetni. Egyébként van választék, szabad edző bőven akad, a kövesdi hangadók szerint ráadásul még elegendő idő maradt a feltámadásra – hiszen tíz forduló van hátra és 30 pontot lehet gyűjteni.

Vasárnap délután elértük ifj. Tállai András technikai vezetőt, aki elmondta, hogy a hétfő délutáni foglalkozást Horváth Tamás pályaedző, valamint Ulbert Tibor kapus­edző közösen dirigálja majd, az új vezetőedzőt pedig a hét közepén mutathatják be.


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre