Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 
HÍREK
HÍREK : Matyóvárosi fociremények

Matyóvárosi fociremények

eszak.hu  2014.08.15. 08:19

Mezőkövesden nem mondják ki az aranyérmet, de köztudott, hogy elsők akarnak lenni.

Labdarúgás. Befejeződött a Mezőkövesd Zsóry NB II-es labdarúgócsapatának felkészülése (is). Tóth László vezetőedzőtől először arra kértünk választ, hogy jól sikerült-e az alapozásuk, mire a tréner így felelt:

– Legszívesebben azt mondanám, hogy igen, de nem szeretek erről beszélni. Ugyanis a puding próbája az evés, mi csak az eredményeinkkel tudjuk bebizonyítani, hogy jól dolgoztunk. A bizonyítványunkba viszont csak akkor kerül bele a hőn áhított jeles, ha tizenöt meccsből tí­zet győztesen hozunk le. És ebben az esetben máris közölhetem, hogy remekül felkészültünk, ellenkező esetben pedig…

Sok változás történt

A kövesdieknél nehezen ment a csapatépítés, mert keretük rengeteg változáson ment keresztül. Erről így vélekedett a vezetőedző:

– A kulcspozíciókra az erőgyűjtés utolsó napjaiban három játékost is igazoltunk, és a beépítésük nem megy egyik napról a másikra. Az történt, hogy meghatározó játékosoktól köszöntünk el, volt akit vittek, volt, aki nem akart maradni, és volt olyan fiú, aki nem is maradhatott nálunk. Erre azonban nem lehet hivatkozni, mert valamennyi klubnál ez a helyzet, az állandó változással meg kell küzdeni. A keretünk még nem végleges, az pedig, hogy a játékosok hogyan és miképpen reagálnak a stresszhely­zetre, vagyis hogyan meccselnek, ezt majd néhány forduló után tudom értékelni.

Három fronton

Tóth László ezután azt feszegette, hogy nincs benne félsz, ha ugyanis idegeskedne, akkor pályát kellene változtatnia.

– A futballedzők élete nehéz – folytatta a szakvezető. – Az elmúlt tizenöt-húsz évben folyamatosan dolgoztam, az elvárásokhoz edződtem, engem doppingol a feladat nagysága. Azokat a játékosokat, kollégákat és vezetőket keresem, akiket doppingol a feladat és a tét. Mezőkövesd ebből a szempontból tökéletes választás számomra. A játékosoknak pedig elmondtam, hogy nem kezdőcsapatban gondolkozom, hanem erős keretben. Az a lényeg, hogy aki szerepet kap, ugyanolyan, vagy még jobb teljesítményre legyen képes, mint az esetleg kezdő „alteregója”. Rendre a legjobb formában lévőknek és a legtökéletesebb egészségi állapotban rendelkezésemre álló labdarúgókat küldöm majd a pályára, ugyanis csak ez adhat nyugalmat nekem és a stábomnak. Csereként pedig csak és kizárólag minőségi labdarúgók kaphatnak bizalmat. Ne felejtsük el, hogy nekünk nem csupán az NB I-ben, hanem a Liga- és a Magyar Kupában is helyt kell állnunk.

Találják ki…

A Mezőkövesd Zsóry FC az NB I-ből esett ki, Tóth Lászlóból azonban nem tudtuk „kicsavarni” azt, amire szinte mindenki gondol…

– A matyóvárosi klub és együttes olyan fejlődésen ment át, olyan vezetői háttérrel, elnökkel, ügyvezetőkkel, edzői teammel és játékos­állománnyal rendelkezik, amely bármire feljogosítja. Az itteni ambíciók óriásiak, miként a vágyaink is. Hogy mik ezek? Nos, mindenki találja ki, nyugodtan engedje el a fantáziáját. Közben vegye figyelembe a várható legnagyobb riválisaink – Gyirmót, Vasas, Kaposvár, Siófok, Békéscsaba, Zalaegerszeg, Szolnok – étvágyát. Jómagam optimista vagyok, már alig várom az első sípszót. ÉM-KT

A Mezőkövesd Zsóry FC kerete

Kapusok: Szántai Levente, Kunsági Roland, Herceg Péter, Kövér Ernő.

Védők: Szilvási Zoltán, Szalai Vilmos, Hegedűs Csaba, Hegedűs Dávid, Nánási Balázs, Csató Martin, Balogh Balázs, Engel Alex, Hanzl Máté, Szeles Tamás, Fótyik Dominik, Stanislav Velicky.

Középpályások: Búrány Zoltán, Csirmaz István, Takács Péter, Menyhért Ádám, Kulcsár Kornél, Dorkó Alex, Baracskai Roland, Tajthy Tamás.

Támadók: Balajti Ádám, George Menougong, Molnár Gábor, Máté János, Nikola Pantovic, Sárközi Tamás.

(A keret az elkövetkezendő napokban még szűkülhet.)

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.