Az NB I-es bajnokság 30. fordulója keretében a Győri ETO FC vendége lesz a matyóföldi alakulat, az összecsapásnak azonban nincs különösebb jelentősége. A hazaiak már ezüstérmesek, a vendégek pedig kiestek, így a kilencven perc csupán presztízscsatát hozhat.
Szóba sem került
Napok óta a kövesdiek nevétől (is) hangos a hazai sportsajtó: az élvonaltól búcsúzó alakulat érintett volt az elképzelt (és már elvetett…) létszámemelésben, valamint az Újpesttel kapcsolatos, jogosulatlan játék miatti (még lezáratlan) óvássorozatnak szintén részesei a borsodiak.
– Akár hihetetlenül hangzik, akár nem, az adminisztratív dolgokról egyáltalán nem beszéltünk sem a pályán, a heti edzésmunkánk során, sem pedig az öltözőben – mondta Tóth László vezetőedző. – Ezek úgymond rajtunk kívül álló fejlemények, majd az illetékesek döntenek. Itt persze megjegyzem, hogy minket minden megoldás érdekel: ha az első osztályban játszunk, akkor ott, ha a másodikban, akkor ennek részeseként.
A kövesdi szakvezetővel persze a játékról is szót ejtettünk, tekintettel arra, hogy a zöld gyepen a búcsúfellépésükre készülnek.
Közhelyszerűen
– Gondolom, hogy a győriek győzelemmel akarnak elköszönni szurkolóiktól – folytatta a vezetőedző. – Aranyérmesek nem lesznek, ehhez csodának kellene történnie, de gyanítom, hogy mégis elégedettek lesznek a szezonjukkal és a második helyükkel. Nyilván az a céljuk, hogy minket megverjenek, ez azonban nem lesz egyszerű vállalkozás, mi ugyanis – a sorsunktól függetlenül – olcsón semmit nem adunk. Csapatom a vonal alatt áll, így pillanatnyilag csak közhelyszerűen tudok fogalmazni: helytállással akarjuk megörvendeztetni azokat, akik elkísérnek minket. Be kell bizonyítanunk, hogy profik vagyunk, olyanok, akik megérdemelnék az első osztályt. Amióta itt vagyok, azt tapasztalom, hogy sok igazi sportember dolgozik nálunk. A fiúk az edzéseken odatették magukat, így egyetlen rossz szavam sem lehetett rájuk. Nagyon remélem, hogy rácáfolunk a papírformára és meglepetést okozunk Gyirmóton.
Tóth Lászlótól a folytatásra is választ kértünk. Arra, hogy marad-e Mezőkövesden, ha igen, akkor hány esztendőre kötelezi (kötelezte?) el magát a fürdővárosiakhoz, a keret tagjai közül kiket marasztal és kiket nem, továbbá milyen átigazolási tervekkel áll Tállai András klubelnök elé.
– Egyelőre csak és kizárólag a szombat esti mérkőzésre koncentrálok és nem foglalkozom a hétfővel – szögezte le a tréner. – A felsoroltakról természetesen szót ejtünk majd, de csak akkor, ha ennek eljön az ideje. ÉM-KT
A Mezőkövesd Zsóry FC tervezett csapata:
Horváth T. – Búrány (Hegedűs Cs.), Velicky, Fótyik, Gévay – Takács P. (Kiss M.), Hegedűs D., Bognár I., Melczer – Balajti (Menougong), Harsányi.