Az első hivatalos labdarúgó mérkőzést 1913. március 30-án játszhatták. Az MSE csapata a jó nevű Miskolczi VSC-vel játszott a Kápolna-kertben.
1925.-ben új sportegyesület jött létre Mezőkövesdi MTK néven.
1945 tavaszán az Északi Labdarúgó Szövetség /ÉLASZ/ által szervezett labdarúgó bajnokságban a kövesdi csapat a második helyen végzett, így az 1945-46. évi bajnokságban az első osztályban szerepelhetett.
Sporttörténelmi eseményt jelentett az 1948. augusztus 29-én lejátszott első mezőkövesdi NB III-as labdarúgó mérkőzés. MMTK - Zagyvapálfalva 1-1 (1-1).
1951-től 1956.ig a labdarúgócsapat "Petőfi" majd "Spartacus" néven a megyei első osztályban szerepelt.
Az '50-es évek közepén két kövesdi labdarúgócsapat játszik a megyei első osztályban, közülük a MMTK 1957. őszétől két idényt újra az NB III-ban tölt.
1964-ben megalakult a Mezőkövesdi Honvéd SE labdarúgócsapata, de az egyesület 1981-ben megszűnt.
A várossá nyilvánítással a település sportéletének fellendítésére 1975. január 31-én megalapították a Mezőkövesdi Munkás Sport Egyesületet (MMSE)
1978-ban elkészült a füvesített labdarúgópálya, valamint jelentős társadalmi segítséggel a kiszolgáló épületek.
80'-as évek elején eredményes sporttevékenység folyt még a mezőkövesdi TSZ SE-ben.
1992. május 15-én az MMSE, Mezőkövesdi Sport Egyesületté alakult át.
1995-ben ismét bejutott a csapat az NB III-ba.
2008-ban kezdődött Mezőkövesd labdarúgó csapatának fénykora, hiszen ebben az évben indult története során először a magyar másodosztályban.
2009-ben NB III-as bajnokságot nyert a csapat 13 pontos hátrányból.
2010-ben NB II ötödik helyezett lett a Mezőkövesd Zsóry.
2011-ben sporttörténelmi eredményt elérve a második helyen végzett az együttes.
2011 augusztus 25-én tisztújító közgyűlésen nevet váltott az MSE, Mezőkövesd Zsóry Sport Egyesületre.