Úgy néz ki, egy évre ismét Kövesden szerepelsz majd, milyen érzés visszatérni?
- Örülök neki, szerettem itt focizni. Volt több lehetőségem is, de én ezt választottam. Itt születtem, itt kezdtem el focizni, örülök, hogy itt lehetek.
Bronzérmet szereztetek a Videoton II-vel, de volt egy sérülésed is, ez visszavetett esetleg?
- Volt egy tüdősérülésem, hosszú időt kihagytam, de sikerült jól, góllal visszatérnem a pályára. Sokat játszottam, jól is ment a játék, a végére azonban elfáradt a csapat, így a harmadik helyet sikerült megszereznünk.
Volt-e szó arról, hogy fölkerülhetsz a nagyokhoz?
- Az elején, amikor Fehérvárra kerültem, Mezey György föl szeretett volna vinni az NB I-es csapathoz, de közbejött egy kis sérülés. Utána lehetőséget kaptam a Ligakupában, ahol az első mérkőzésen gólt szereztem, a másodikon viszont kiállítottak, így egy darabig nem kerültem föl. Most Paulo Sousa vette át a csapat irányítását, ő inkább a saját embereiben bízik, velük erősít, s nem az akadémia fiataljaival, közülünk senki sem került föl az első csapathoz.
Akkor idén bizonyíthatsz neki.
- Remélem, hogy sikerül, mindent megteszek azért, hogy sikeres legyen a Mezőkövesd, csak előre nézek.
A Nyugati-csoportban szerepeltél, mennyire ismered az új csapattársaidat?
- A csapat hetven százalékát, s az edzőt ismerem, a többieket eddig csak névről, vagy látásból. Mindig nézegettem az újságot, hogy mit játszott a Mezőkövesd, s a többi csapat. Semmi gond nem lesz a beilleszkedéssel, remélem.
Mennyire mások a kövesdi edzések, mint a Videotonnál voltak?
- Nem mások, annyi az eltérés, hogy ott kicsivel hosszabb tréninget vezényeltek, viszont azok nem voltak ennyire pörgősek. Itt viszont rövidebbek, ám intenzívek a gyakorlások.