Kazincbacika SC
boon.hu 2011.07.12. 11:28
Meglehetősen sok változással szembesülhettek azok, akik kilátogattak a KBSC edzésére, már ami a játékoskeret összetételét illeti. Az előző szezonban is a kék-sárgáknál szerepelt labdarúgók közül Hamar, Tarr, Nyisalovits, Tátrai G., Borbély, Fehér B., Nyitrai, Kovács P., Horváth B., Berecz, Kovács Sz. és Badalik volt jelen, illetve az ifjúsági csapatból Komlósi Bence, Homonnai Márk, Benkő Zsolt, Poszuk Gergő és Szopkó Roland is a felnőtt kerettel edzett. A ,,testvériség jegyében”, egy korábban kölcsönben szereplő játékos csatlakozott a barcikaiakhoz, Poszuk Péter Punokról, így a jövőben testvérével egy csapatban játszhat. Ugyanez nem jött össze a Tátrai családnál, mert a sajókazai kikölcsönzés után Tátrai Dávid Putnokra tart. Ugyancsak kölcsönben szerepelt Kiss János, aki szintén Sajókazán játszott, de ő vissza is tért. És, ha már a Sajókazánál tartunk: innen még két labdarúgó csatlakozott a KBSC-hez, ifj . Asszony Béla és Tamás Gábor amolyan tesztnapokon vesz részt.
Az már korábban eldőlt, hogy a Bőcs Sport csapatából a kameruni Simon Pasteur Emmanuel Mbei Barcikán folytatja, hétfőn korábbi csapattársai, az elefántcsontparti Yussuf Cheick Joussouf Konate és Urbancsik Attila is feltűntek az NB II-es gárda edzésén.
Dávid Zoltán személyében van egy visszatérő is, aki az előző évadban a Mezőkövesden szerepelt, de hétfőn eldőlt, hogy pályafutását Barcikán folytatja. Ugyanez a lehetőség fennáll Kerékgyártó Tamással kapcsolatban, aki az Eger játékosa, és egy-két napon belül kiderül, hogy ezt az évadot melyik csapatban játssza.
Nem Dávid Zoltán volt az egyetlen, aki Kövesdről érkezett, hiszen Kovács Bence, aki a DVTK játékosaként a dél-borsodiaknál volt eddig kölcsönben, most a KBSC szerelését öltötte magára, illetve szó van arról, hogy ugyancsak Kövesdről, Toplenszki Szabolcs és Bene Attila is csatlakozhat a kék-sárgákhoz.
Nem csak érkezők, hanem távozók is vannak szép számmal. Nagy P., aki kölcsönben volt a KBSC-nél, visszatért Kövesdre, és lehet, hogy Lipusz is a délborsodiak játékosa lesz. Müller valószínűleg Nyíregyházán vagy egy osztrák amatőr csapatban folytatja, Zimányi Á. pedig Putnokon. – Nagy G., aki az előző szezonban sérülése miatt nem igazán volt velünk, itt kezdte el az edzéseket, vele abban maradtunk, hogy később döntünk a sorsáról – mondta Szabó János. – Van több olyan labdarúgó is, akikkel nem számolunk, Zimányi A., Orlóczki, Binder, Vasas, Bihari, Mező és Mészáros más csapatban folytatja pályafutását.
|