HÍREK : Megkezdődött a felkészülés |
Megkezdődött a felkészülés
2011.07.05. 19:00
A csapat mai nappal megkezdte a felkészülést a 2011/12-es bajnoki szezonra. Az edzés elött kiderült, hogy MTK csapatát nyugatra osztották be. Viszont a Hajdúböszörmény visszalépett a NB II-es küzdelmektől ezáltal a Bőcs Sport KFT. fog indulni a másodosztályban jelenleg nem tudni, hogy melyik településre lesz bejegyezve a csapat. A pletykák szerint Bükkábrány és Tiszaújváros is képben lehet.
Az első edzésen hét új arcot lehetet felfedezni a már szerződéssel rendelkező Ur Lászlót és Hamar Ádámot. De új volt Katona Attila, aki Siófokon szerepelt eddig, de többek között a Debrecen BL meneteléséből is kivette a részét, Takács Máté Tura csapatától volt itt, aki egyben Vasas nevelésű védő, itt volt egy szlovák srác is Lukas Duriska aki Husanikkal érkezett Szlovákiából. A kapusokkal edzett külön az angol hatodosztályból érkezett játékos, és az edzést megtekintette a román Enescu is, aki tavaly a Bőcs csapatát erősítette, de sérülés miatt majdnem az egész szezont kihagyta. Holnap tovább bővülhet a igazolt játékosok száma, hiszen orvosi vizsgálaton vesz részt Palásthy Norbert a Paks, korábban a Honvéd és a Vác támadója volt. Szintén az orvosnál lesz jelenés Zováth Jánosnak is, aki legutóbb Egerben, de többek között a BVSC, Dunaferr, Honvéd, FTC, Vasas és a Paks csaptaában is megfordult.
A távozók listáját gyarapítja Robson, Hegedűs Ádám és Kovács Bence, akik kölcsönből visszatértek korábbi csapataikhoz. Éles Szilárd mint köztudott volt Siófokra igazolt. A pénteki elnökségi ülésen már eldölt, de most már hivatalosnak is tekinthető, hogy távozik a csapattól Toplenszki Szabolcs, Bene Attila, aki külföldre távozik, Hegedűs Tibor neki Nyíregyházáról és Békéscsabáról van ajánlata és távozik még Haburcsák Bertalan is aki valószinűleg hazatér Nyíregyházára.
Névsorolvasás:
Szántai Levente, Ficsór Dávid, Lakatos Béla, Vámosi Csaba, Elek Norbert, Nagy Péter, Ur László, Kaszás Norbert, Jeremiás Gergő, Sivák Sándor, Bagi István, Török Sándor, Bogdány Csaba, Husanik Patrik, Szabó Viktor, Hamar Ádám, Takács Máté, Katona Attila és egy szlovák srác
|