Heffler Norbert meslt az els benyomsairl, s elmondta, hogy a vlts eltt kikrte a testvre vlemnyt is.
– Volt tbb lehetsgem is. Igazbl eslyesnek tartom a Mezkvesdet, hogy feljusson, s ez is a cl. A klub sem szeretne az NB II-ben szerepelni, illetve szemly szerint n sem, s remlem, segteni tudjuk egymst. Az els benyomsok abszolt pozitvak, de nem vagyok itt rgta, krlbell egy hete. J edzsek vannak, prgsek, szerintem minden rendben lesz. Nvrl nagyjbl mindenkit ismerek a csapatbl, szemlyesen a pcsieket, akik most jttek. Balajti dmmal voltam utnptls-vlogatott, illetve Takcs Pterrel – meslte Heffler Norbert.
– Voltak-e ms ajnlatai, esetleg olyan, amin komolyabban elgondolkodott?
– Igen volt, de az a mlt. Azzal nem igazn szeretnk foglalkozni, csak a jelennel, illetve a jvvel, ami Mezkvesden vr rm.
– Sokan gy gondoljk, hogy felrtkeldtt az NB II azzal, hogy tizenkt-csapatos lett az lvonal. Mit gondol errl?
– Mivel kevesebb csapat van az els osztlyban, tbb jtkos felszabadul, s nem tud mindenki az NB I-ben elhelyezkedni. Szerintem az NB II-ben is van tbb olyan jtkos, aki megti az lvonal sznvonalt. Ersdtt a mezny, gy neknk is nehezebb lesz feljutni.
– Megbnta-e, hogy Pcsre igazolt? Milyen rzsekkel tvozott?
– Mindig tbbet szeretnk. Az els flvem egynileg taln annyibl jobb volt, hogy tbbet jtszottam, de a csapatnak nem ment. A msodik flvben kevesebbet jtszottam, de amikor megkaptam a lehetsget, tbb-kevsb sikerlt lnem vele. Nem bntam meg, de voltak nehz peridusok.
– Mik a cljai a kvetkez idnyre?
– Csapatszinten nem lehet ms, mint hogy megnyerjk a bajnoksgot, vagy a msodik helyen feljussunk. Egynileg pedig szeretnk minl jobb teljestmnyt nyjtani, ami glokban, glpasszokban megmutatkozik majd.
– A dntse eltt kikrte a testvre, Heffler Tibor vlemnyt?
– Igen, szoktunk beszlni, mert j testvrek vagyunk. is ebben a szakmban hivatott, gyhogy kikrtem a vlemnyt.