Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Szmll
Induls: 2008-08-18
 
HREK
HREK : Mg minden kplkeny

Mg minden kplkeny

eszak.hu  2014.06.18. 07:52

Az mr korbban eldlt, hogy a Szombathelyrl megynkbe visszatrt szakember marad a Mezkvesd Zsry FC vezetedzje, a jtkosok frontjn azonban teljesen kplkeny a helyzet a klubnl.

– Kevesebb konkrtummal szolglhatok attl, mint amit vrnak tlem – kezdte Tth Lszl. – A tvozkat „ersti” a kzpplys Kiss Mt, Melczer Vilmos s Sigr Dvid. Lejrt Dobos Attila szerzdse, Ftyik Dominik pedig lvonalbeli ajnlatra vr. Nagyjbl ennyi hrem van…

A httrben

A szkszav trnernek ezutn elsknt Takcs Ptert emltettk, erre azt felelte, hogy a Disgyrbl rkezett kzpplyst rvnyes szerzds kti hozzjuk s nem hallott arrl, hogy a Taki becenvre hallgat, egykori U20-as vilgbajnoki bronzrmes a tvozs gondolatt rleln magban.

Szba hoztuk Bognr Istvnt s Horvth Tamst is, hiszen irntuk lltlag fl tucat egyeslet rdekldik…

– A hrlaprk olykor tjkozottabbak, mint az edzk – kzlte a trner. – A kzpplyst s a vlogatott kerettag kapust is rvnyes kontraktus kti a Mezkvesdhez, hivatalos krrl pedig nem tudok. Azt persze ne felejtsk el, hogy br nyri sznet van, gy a jtkosok nyaralnak, a menedzserek azonban gzervel egyeztetnek, st prblkoznak… Pldul gy, hogy itt is, ott is bedobjk vdenceiket, akiknek a nevt ennek kvetkeztben felkapja a sajt s ezzel az tltsz technikval srfoljk fel az rakat. Mi ebbe a csapdba nem lpnk bele, nem vesznk rszt ebben az rtelmetlen licitben, ezrt csak s kizrlag akkor nevestnk, ha megtrtnt a szerzds ktoldal alrsa. Itt elmondom mg: azt szeretnnk, hogy a kiessnk ellenre egytt tartsuk azokat, akiknek jvbeli szolglataira szmtunk, tovbb az is feltett szndkunk, hogy a korbbitl nagyobb szerepet sznunk a fiataloknak.

Segtket keres

Tth Lszl edzi stbjban is tornyosulnak a krdjelek, br az els szm segti poszt mr elkelt.

– Plyaedzm Horvth Tams, az U16-os fiatalok korbbi mestere lett – jsgolta a vezetedz. – Ernlti s kapusedzm azonban mg nincs, s gy tnik, hogy helyben nem tallunk megoldst, ezrt szt kell nznnk a „piacon”.

A srga-kkek kerettagjai jnius 23-n, htfn 17 rakor tallkoznak a sporttelepen, ahol elbeszlgetnek cljaikrl, a tnyleges munkt viszont csak msnap kezdik.

– A gyepsznyeg thelyezse miatt a stadionbl vagy a tzolt plyra, vagy a mfre helyezzk t szkhelynket – ismertette elkpzelseit a szakvezet. – Ilyenkor klnsen jl jn, hogy klubunknl minden trgyi felttel adott a zavartalan munkavgzshez.

temesen haladnak

A mezkvesdi sporttelepen ismt nagyszabs munklatokat vgeznek: a gpek feltrtk a plyt, amelyet a terveknek megfelelen nyugati irnyba tolnak el. Megszntetik a salakos atltikai plya mg meglv rszt, az alcsvezett gyepsznyeg gy szinte karnyjtsnyi kzelsgbe kerl az oldals fedett lelthoz. A Strabag ltal vgzett kivitelezs csaknem szz milli forintba kerl. Bocsi Anna, a Mezkvesd Zsry FC Kft. gyvezet igazgatja elmondta, hogy a terveknek megfelelen haladnak, gy megtlse szerint az NB II-es bajnoksg – amelyre mr elkldtk nevezsket – rajtjra kszen lesznek. Ami pedig a „foghjas” arnt illeti: az gynevezett napos oldal meg beptetlen, a klubhz felli rsz azonban nem marad gy. Az ptkezst (amelyhez 400 milli forintot tlt meg szmukra a kormny) a kzbeszerzsi eljrs utn sszel, vagy tavasszal kezdik.



Szlj hozz te is!
Nv:
E-mail cm:
Amennyiben megadod az email-cmedet, az elrhet lesz az oldalon a hozzszlsodnl.
Hozzszls:
Azrt, hogy ellenrzhessk a hozzszlsok valdisgt, krjk rd be az albbi kpen lthat szt. Ha nem tudod elolvasni, a frissts ikonra kattintva krhetsz msik kpet.
rd be a fenti szt: j CAPTCHA krse
 
 
Mg nincs hozzszls.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!